Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új szociáldemokrata pártot alapítanak a lengyel kormánypárt lázadói

Egy új szociáldemokrata párt létrehozásáról állapodott meg péntekre virradóra a kormányzó lengyel Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) parlamenti képviselőinek egy csoportja Marek Borowskinak, a szejm elnökének vezetésével.


Dátum: 2004-03-26 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:19.441932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új párt megalakításáról szóló nyilatkozatot huszonhatan írták alá, köztük az SLD húsz alsóházi képviselője, négy szenátora és két parlamenten kívüli tagja. A Lengyel Szociáldemokrácia elnevezésű párt létrejöttével bekövetkezett a kormánypárt szakadása, amelyről hosszabb ideje nyílt vita folyt. A párt megalakulását pénteken jelentik be hivatalosan, amint erről az egyik, az SLD-ből távozó képviselő a PAP hírügynökséget tájékoztatta.

A Gazeta Wyborcza című napilap a kormányhoz közel álló, nem hivatalos forrásokból megtudta, hogy Leszek Miller miniszterelnök szombaton bejelenti: május 4-én távozik hivatalából. A kormányfő lehetséges utódai között említik Wlodzimierz Cimoszewicz külügyminisztert, korábbi miniszterelnököt, Józef Oleksy belügyminisztert, miniszterelnök-helyettest, aki szintén betöltötte már a miniszterelnöki tisztséget, illetve Marek Belka volt pénzügyminisztert.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek