Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi elfogatóparancs Schönthal Henrik ellen

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a magyar hatóságok Schönthal Henrik ellen, akit a Magyar Nemzet információi szerint a brókerügy egyik kulcsfigurájának tartanak a nyomozók. Eközben az osztrák igazságügy-miniszter jóváhagyta a bécsi legfelső bíróság döntését, miszerint Kulcsár Attila kiadható a magyar hatóságoknak. A K&H Equities Rt. exbrókerét két héten belül hazahozhatják, ám Bánáti János, Kulcsár ügyvédje már többször jelezte: védence megtagadhatja a vallomást.


Dátum: 2004-03-26 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21581
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:19.737370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dieter Böhmdorfer osztrák igazságügy-miniszter megerősítette a bécsi legfelső bíróság kiadatást jóváhagyó döntését, így Kulcsár Attilát két héten belül átadhatják a magyar hatóságoknak. Az APA osztrák hírügynökség közölte: a tartományi bíróságon szervezési okokra hivatkozva nem határozták meg pontosabban a kiadatás idejét, ám az várhatóan két héten belül megtörténik. A hazaszállítás körülményeiről sajtóértesülések szerint egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság az Interpollal együttműködve gépkocsival hozza Magyarországra, a budapesti Aradi utcába az exbrókert.

A volt bróker Szász Károly megveretését - a Pannonplast-ügy kirobbanását - követően a titkosszolgálatok "díszkíséretében" hagyta el az országot. Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár eddig nem adott elfogadható választ arra, hogy ez miképpen történhetett meg, hiszen a titkosszolgálatok ekkor telefonlehallgatási jegyzőkönyvek alapján már tudták, hogy Kulcsár bűncselekményt követett el. Az ugyanakkor tény, hogy Tóth még Magyarországon találkozott a brókerrel, akitől feljegyzéseket kért.

Ezt támasztja alá a K&H belső vizsgálatakor készült jegyzőkönyv is, amelyben Kulcsár asszisztense, P. Hajnalka nyilatkozott a történtekről. A dokumentumból kiderült, hogy P. Hajnalka és Kulcsár a Medicina Egészségpénztár Lejtő utcai épületébe mentek, hogy összeállítsák azt a listát, amelyet Tóth kért. A jegyzőkönyv szerint "Attila mondta, hogy azt kérték tőle, vigye el egyedül a balhét, vállaljon mindent magára". P. Hajnalkának Kulcsár azt mondta, elhagyja az országot, és öt évig nem jöhet haza. Az asszisztens arról is beszámolt, hogy a bróker Ibizára ment, ahonnan többször telefonált, és közölte: valakik meggyőzték arról, hogy ne vállaljon mindent magára.

A lap információi szerint ezt követően utazott Kulcsár Ausztriába, ahonnan telefonon vette fel a kapcsolatot az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságával. Néhány nappal később már attól zengett a sajtó, hogy Kulcsárt az ellene kiadott elfogatóparancs után rekordgyorsasággal kerítették kézre magyar és osztrák rendőrök.

A bróker szabadlábra helyezésére nem került sor, hiszen nem tudta kifizetni a 88 millió euró óvadékot. Az első fokon eljáró bíróság tavaly november 11-én döntött úgy, hogy a magyar kiadatási kérelem két pontja - a sikkasztás és a hamis dokumentumok felhasználása - alapján Kulcsár Attila kiadható Magyarországnak.

A K&H Equities Rt.-nél történt pénzügyi visszaélések nyomozása kiemelt ügyészségi felügyelet mellett zajlik, a vádhatóságnak ugyanakkor lehetősége van magához vonni az ügyet, ebben az esetben a nyomozati cselekményeket is ügyészek végeznék. Az erről szóló sajtóértesüléseket idáig nem erősítették meg.

Kérdéses ugyanakkor, hogy a milliárdos sikkasztás nyomozásában jelentős fordulat állna be Kulcsár hazatértével, hiszen lehetséges, hogy a volt befektetési tanácsadó - ügyvédje tanácsára - megtagadja majd a vallomástételt.

A brókerügy egy másik állítólagos kulcsszereplője, Schönthal Henrik eközben még mindig Miamiban tartózkodik, bár a Magyar Nemzet információi szerint a magyar hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Kérdés viszont, hogy Schönthalt mikor tudják kihallgatni az ügyben. Információink szerint az üzletember - aki korábban az IBUSZ londoni kirendeltségét vezette - a Montrade Ltd. ügyletei kapcsán került a nyomozók látókörébe. Az off-shore cég ugyanis meghatározó szerepet játszott a K&H Equitiesnél történt pénzmosás lebonyolításában.

Több VIP-ügyfél is rendszeresen kapott pénzt a Montrade számlájáról, de a vállalkozástól jelentős összegeket utaltak az Inter-Európa Bank Rt.-hez is. Mint ismeretes, ezt a pénzintézetet vezette korábban Medgyessy Péter jelenlegi kormányfő, aki a bűncselekmény-sorozat elkövetése közben távozott a banktól. Az már egyértelműen kiderült, hogy arab pénzváltók 6,2 milliárd forintot vettek fel a pénzintézettől, amely Sz. Gyula taxisofőr közreműködésével feltételezhetőleg az Equities ügyfeleihez jutott. Az Inter-Európa Banktól felvett milliárdokról a miniszterelnök csupán annyit mondott: "nem voltam ott, hogy megszámoljam", hozzátéve, a bank elnökeként egyedi ügyletekkel nem foglalkozott.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek