Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Keller után szegény Zuschlag is árnyékra vetődött

Elutasította a Legfőbb Ügyészség a Fiatal-Baloldal -Ifjú Szocialisták (Fibisz) azon kezdeményezését, hogy indítson törvényességi vizsgálatot a polgári: körökkel szemben. Zuschlag János MSZP-s országgyűlési képviselő, a Fibisz-elnökhelyettese még februárban jelentette be, hogy eljárást kezdeményeznek, mivel szerintük a polgári körök működése veszélyezteti az ország demokratikus berendezkedését.


Dátum: 2004-03-26 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:20.728724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fibisz külön is kitért a Rákosmente Polgári Körök által szervezett Tilos Rádió előtti tüntetésre, ahol a demonstráció után izraeli zászlót égettek. Ezzel kapcsolatban a vádhatóság közölte; az ügyben három személy ellen bírósági eljárás van folyamatban. Az ügyészség több alkotmánybírósági határozatra utalva leszögezte: a gyülekezési jog mindenkit megillető alapjog, amit csak indokolt esetben lehet korlátozni. Azt is hangsúlyozta; hogy a bírósági nyilvántartásba nem vett, így jogi személyiséggel nem rendelkező civil társadalmi szervezetekkel szemben törvényességi vizsgálat lefolytatására az ügyészi szervezetnek nincs jogszabályi lehetősége. Zuschlag János egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyészségi válaszról, annyit közölt, hamarosan sajtótájékoztatón ismerteti álláspontját.

Egyébként a polgári körök ellen nem ez volt az első szocialista feljelentés. Egy évvel ezelőtt Keller László közpénzügyi államtitkár a Szövetség a Nemzetért Alapítvány ellen kezdeményezett vizsgálatot. Végül az ügyészség törvényesnek találta az alapítvány működését.

Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek