Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazudott volna Szanyi Tibor?

Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára azt hitette el a közvéleménnyel, hogy korábbi cége nyílt közbeszerzési pályázaton nyert el egy négymillió forintos megbízást. Ezt az Info Rádiónak adott nyilatkozata is bizonyítja. Ezzel szemben az igazság az, hogy a vidékpolitikai kormánymeghatalmazott nem mondott igazat- írja a pénteki Magyar Nemzet.


Dátum: 2004-03-26 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:21.335993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy közbeszerzésen miért nincs joga indulni egy cégnek, ezt nem értem. Azért van a közbeszerzés, nem, hogy nyilvános legyen, világos legyen és átlátható legyen. Mi a probléma? - értetlenkedett Szanyi Tibor (MSZP) az Info Rádiónak nyilatkozva. Az újságíró arra volt kíváncsi, hogy a politikus etikusnak tartja-e, hogy korábbi cége - az Euro-Info-Service Kft. -, amelyben testvére jelenleg is ügyvezető, négymillió forintos megbízást kapott egy vidékpolitikai tenderre. A vidékpolitikai kormánymeghatalmazott állításával szemben a cég nem nyílt közbeszerzési pályázaton nyert, hanem egy úgynevezett nyílt támogatási pályázaton. A kétfajta tender között az a különbség - tudta meg a lap jogi szakértőktől -, hogy míg közbeszerzésnél a produktum a megrendelőnél realizálódik (például egy autópálya az államot gazdagítja), addig a másik esetben ez a támogatottnál jelentkezik (egy oktatási CD¬ROM-mal elkészítője rendelkezhet, miután teljesítette a pályázati feltételeket). A támogatási pályázatokat általában állami szervek és egyéb jogi személyek egy preferált . cél megvalósítása érdekében írják ki, mivel a jelentkezők nem rendelkeznek a megvalósításhoz szükséges pénzügyi feltételekkel.

A vidékpolitikai pályázaton egyébként egyaránt 75-75 millió forintot nyert a Szabad Föld című újságot kiadó Szabad Lap Kft., a SAPARD-pályázat nyerteseit bemutató televíziós sorozat gyártását vállaló Tribett Racing Kft. és a televíziós magazinnal pályázó Fivinvest Kft. is. A Népszavát kiadó Editorial Kft. - amely Börcsök Dezső érdekeltségi körébe tartozik - 8 millió forintból valósíthatja meg "Csatlakozás az unióhoz" című programját.

Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek