Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Virrasztás a Sapientia egyetemért

A Sapientia - EMTE marosvásárhelyi hallgatói a nagyböjti időszakban csendes virrasztással és közös imával szeretnék kifejezni hovatartozásunkat és elkötelezettségünket az Erdélyi Magyar Tudományegyetem mellett.


Dátum: 2004-03-26 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:22.340737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az égő gyertya, a tudomány világossága számunkra olyan érték, ami feltételeket teremt az itthonmaradásra. A Sapientia - EMTE: évtizedek óta az erdélyi magyarság legnagyobb önmegvalósítása, az egyetlen anyanyelvünkön működő önálló egyetem. A közelmúlt eseményei, az egyetem ellen fokozatosan kibontakozó negatív sajtóreklám és a magyar kormány februári döntése töprengésre,gondolkodásra késztette a diákságot. Virrasztásunkkal a marosvásárhelyi ifjúság hagyományait visszük tovább. Csendes megnyilvánulással igyekszünk a minket megillető jogokat kivívni. Egyetemünk hírnevén ejtett foltok, illetve az egyéb megszorítások ellen tiltakozunk. A Sapientia - EMTE rólunk, azon magyar fiatalokról szól, akik itthon szeretnénk érvényesülni, ezért a jelen pillanataiban összefogásról, tanulni- és tenniakarásról kívánjuk biztosítani oktatóinkat, mecénásainkat, valamint minden pártfogónkat. Hangsúlyozzuk: megmozdulásunk révén azt szeretnénk elérni, hogy a több éve hirdetett jelszó ne csak jelszó maradjon, pont most, mikor úgy tűnik, járható úton indultunk el.

A virrasztás első helyszíne és időpontja a Sapientia marosvásárhelyi székhelye (Deus Providebit Ház), 2004. március 26-án, pénteken este 10 órától.

Sapientia - EMTE

marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzata

Marosvásárhely, 2004. március 25.

Kapcsolódó elemek