A kormány megnyirbálná a gyermekek után járó adókedvezményt is
A gyermekek után járó adókedvezmény csak egy bizonyos jövedelemszint alatt járna, a családi pótlékot pedig a gyerekek életkora szerint is differenciálnák - ezek is szerepelnek a családtámogatási rendszer átalakításáról szóló szakértői anyagban - írja a pénteki Magyar Nemzet.
Dátum: 2004-03-26 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:23.258805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cél, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a leginkább rászorulókhoz juttassuk el - mondta Bánfalvi István, az egészségügyi minisztérium által létrehozott, a szociális ellátórendszer reformjáért felelős munkacsoport vezetője. Ennek érdekében kezdődött meg a családtámogatási rendszer áttekintése és az átalakításra vonatkozó javaslatok kimunkálása - tette hozzá.
A lehetséges változások között szerepel, hogy a családi pótlékot a jelenleginél jobban differenciálnák. Így nemcsak aszerint változna az ellátás összege, hogy a családban hány gyermek van, illetve, hogy egy vagy két fő neveli őket, hanem a gyermek életkora szerint is. Bánfalvi István szerint ugyanis a szociológiai elemzések bizonyítják, hogy a kisebb korú gyermekek körében nagyobb a szegénység. Ezért a 0-3 vagy a 0-6 éves kor között folyósítanának nagyobb összeget a családi pótlékra. Bánfalvi hangsúlyozta: az ellátás továbbra is alanyi jogon járna.
A családi adókedvezménnyel kapcsolatban elmondta: sokak szerint indokolt lenne az igénybe vehetőséget egy bizonyos jövedelemhatárhoz kötni. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a most több mint 700 ezer gyermek után járó rendszeres gyermekvédelmi támogatást ebben a formában megszüntetnék, illetve beépítenék a családi pótlék alapjába. Döntés azonban még erről sem született.
A szakmai elképzeléseket várhatóan ennek a fél évnek a végén társadalmi vitára bocsátja az egészségügyi minisztérium. Az Országgyűlés elé jövőre kerülne a törvénymódosítási csomag, s így a változások 2006-tól léphetnének hatályba.
mno.hu - fidesz.hu