Újabb leépítés a Mezőgépnél
Változatlanul nincs vevője a Szolnoki Mezőgép Rt.-nek. Ami még rosszabb: megkezdődött a dolgozók zömének elbocsátása. Az egykoron tündöklő, számos gyáregységgel, több ezer munkással rendelkező cég továbbra is eladó. Mint ismert, a tulajdonos tavaly év végén úgy döntött, hogy végelszámolásban megszünteti a céget. Azóta számtalan vevő megfordult már az üzemben, de a megbeszélések eddig nem vezettek eredményre.
Dátum: 2004-03-26 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:25.105105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Legújabb információnk szerint március közepén megkezdődött a Mezőgép felszámolása. Ezt meg is erősítette Kiss Tamás logisztikai igazgató, igazgatósági tag. Ez azonban különösebben nem érinti a cég sorsát. Lényegében csak annyi a változás, hogy míg a végelszámolásról maga a tulajdonos döntött, addig a felszámolást egy beszállító kezdeményezte pénze megszerzése érdekében.
A Mezőgépnél továbbra is van munka, de nem annyi, hogy mindenkinek jusson belőle. Ezért elkezdődtek az elbocsátások. Több csoportban küldik el az embereket. A vezető elmondta, a 250 dolgozóból körülbelül százat tartanak meg, hogy ha lesz vevő, akkor velük zökkenőmentesen újraindulhasson a termelés. Kiss Tamás kifejtette, felszámolásban bizonyos szempontból kötöttebbek az értékesítés szabályai, mint a végelszámolásban. Immár meg kell újra pályáztatni az eladást, amit a felszámoló pár héten belül meg is tesz. Bonyolítja a helyzetet, hogy a hitelezői választmány is közbeszólhat, hogy engedi-e tovább a cég működését. A hitelezők követelése egyébként sok millió forint. A vezető elmondta, a felszámolási eljárás során a dolgozók bérének, végkielégítésének biztosítása az elsődleges.
A cégnél ma közgyűlést tartanak, ahol a végelszámolási tevékenységet lezárják, és tájékoztató hangzik el a felszámolásról. Délután pedig hitelezői értekezlet lesz. A vezető minden nehézség ellenére bizakodó. Reményei szerint lesz vevő a Mezőgépre, a tárgyalások erről folyamatosak.
Új Néplap - fidesz.hu