Ráksebészeti konferencia Budapesten
Az Európai Ráksebészeti Társaság március 31-e és április 3-a között Budapesten tartja 12. kongresszusát - közölte a magyar sebészeti társaság elnöke, az ESSO elnökségi tagja pénteken.
Dátum: 2004-03-26 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:26.029565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szervezet most először tartja legmagasabb szintű tanácskozását közép-kelet-európai országban" - mondta Lukács Géza sebészprofesszor. Hozzátette: a kongresszuson elsősorban a ráksebészet XXI. századi lehetőségeiről, s a robotsebészetről, mint a jövő kihívásáról cserél véleményt a 38 országból érkező mintegy hatszáz résztvevő. "A sebészeti onkológia az általános sebészet részeként a rosszindulatú daganatok kezelésével foglalkozik, s magában foglalja a daganatok megelőzését, speciális diagnosztikáját és a műtéti beavatkozásokat követő rehabilitációt is" - mondta a professzor. Tájékoztatása szerint alig van olyan rosszindulatú daganatos betegség, ami operáció nélkül megoldható, vagyis az első számú kezelés még ma is a sebészet. "A daganatos esetek körülbelül 60 százaléka pusztán operációval meggyógyul, de kiegészítő kezelésekkel ez az eredmény jelentősen javítható" - tájékoztatott a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centruma I. számú Sebészeti Klinikájának igazgatója, aki a budapesti kongresszus elnöki tisztét is betölti. Az Európai Ráksebészeti Társaság (ESSO) 1981. október 29-én a svájci Lausanne-ban alakult, s székhelye 1988. január 1-től Brüsszelben van. "A társaság legfontosabb célja, hogy elősegítse a rák sebészeti gyógyításának tudományos és gyakorlati megvalósítását és terjessze ezeket az ismereteket" - mondta. Hozzátette: a társaságnak jelenleg ezer, köztük 33 magyar tagja van Európa csaknem valamennyi országából, de a világ számos más államából is.
MTI - fidesz.hu