Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A lengyel kormánypárt szakadása a kommunista mozgalom vége

Ez az 1948-ban létrejött kommunista mozgalom vége, jó esemény Lengyelország történetében - így kommentálta a kormánypárt szakadását és az új Lengyel Szociáldemokrácia megalakulását Jan Maria Rokita, az ellenzéki Polgári Platform frakcióvezetője.


Dátum: 2004-03-26 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:27.950777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"55 évig állt fenn a kommunista párt egységben és fegyelemben, amely utóbb Baloldali Demokratikus Szövetséggé (SLD) alakult át. Ez idő alatt sokan próbálták szétverni, de ez soha senkinek sem sikerült. Ötvenöt év múltán megtette ezt Borowski" - mondta Rokita a PAP hírügynökségnek.

Az ellenzéki vezető szerint a pártszakadás nem jelenti azt, hogy a lengyel politikai színtérről eltűnik a baloldal, mert arra társadalmi igény van. Mindamellett nem hisz az új párt sikerében, mert nincsenek benne meghatározó új személyiségek, nincs új programja vagy koncepciója Lengyelország számára. A politikus szerint Lengyelország számára az lenne a legjobb, ha mielőbb megtartanák az előre hozott választásokat, mert az országnak erős, a társadalom bizalmát élvező kormányra van szüksége.

Az új pártalapítás a választók becsapásának újabb kísérlete, mellyel olyan látszatot igyekeznek kelteni, mintha valami új jött volna létre - vélekedett Andrzej Lepper. Az ellenzéki Önvédelem agrárpárt elnöke szerint Marek Borowski, az új párt kezdeményezője így akar kibújni a felelősség alól, amely az SLD kormányzásáért terheli, és személyes politikai céljait, mindenekelőtt az államfői hivatal megszerzését igyekszik elérni a pártalapítással.

Ludwik Dorn, a jobbközép Jog és Igazságosság frakcióvezetője szerint a kormánypárt szakadásának csak a lengyel baloldal szempontjából van jelentősége, és következményei a lengyel belpolitikában csak hosszabb távlatban fognak megmutatkozni. Az ellenzéki politikus annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az új párt koalícióra lép és továbbra is együtt kormányoz majd az SLD-vel. Dorn szerint az előre hozott választásokat az új párt létrejöttétől függetlenül meg kellene rendezni Lengyelországban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek