Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Osztrák értelmiségiek tiltakoznak a Haiderrel alkotott baloldali szövetség ellen

Osztrák baloldali értelmiségiek egy csoportja pénteken közleményben határolódott el a jobboldali populista Jörg Haider pártja és a szociáldemokraták karintiai szövetségétől.


Dátum: 2004-03-26 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:29.783900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A petíciót olyan neves személyiségek írták alá, mint Barbara Coudenhove-Kalergie újságírónő, Andre Heller művész, Peter Huemer újságíró, Friedrun Huemer, a bécsi zöldek volt politikus asszonya, Elfriede Jelinek írónő, Harald Krassnitzer színész, Ferdinand Lacia volt pénzügyminiszter, Elisabeth Orth színésznő, Robert Schindel író, Rudolf Scholten volt gazdasági miniszter, Johannes Mario Simmel és Peter Turrini író, valamint Ruth Wodak nyelvész.

A tiltakozók hangsúlyozták, hogy elvi kifogásaik vannak az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciójával szemben, és "magától értetődően" elutasítják, hogy az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) szövetségre lépjen Jörg Haiderrel és pártjával.

A csoport hét indokot sorol fel véleménye alátámasztására: Haider viszonya a nemzetiszocializmushoz, "populista politikája", "a külföldiekkel szembeni ellenséges hangulat", amelyet az FPÖ és Haider mindenekelőtt a választási kampányban keltett, Haider "rasszista és antiszemita viccei és szójátékai", a karintiai tartományi elöljáró javaslata, hogy "a politikai ellenfeleket a kormányt illető bírálataik miatt büntetőjogilag felelősségre lehessen vonni", Haider látogatásai Szaddám Huszein volt iraki diktátornál és az "óriási kár", amelyet Haider Ausztria nemzetközi tekintélyének okozott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek