Ahová lépnek, ott fű nem terem
Jóléti rendszerváltás nincs, sőt, minden felmérés szerint mélyül a szegénység; haladásról csak azokon a területeken lehet beszélni, amelyekhez a kormánynak semmi köze - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője pénteken Kaposváron.
Dátum: 2004-03-26 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:31.931843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Úgy értékeljük, hogy van elmozdulás: a világgazdasági fellendülés a magyar gazdaságnak is tud egy kis segítséget adni. Azon a területen azonban, amiért a kormány felelős, érdemi változást még nem tapasztaltunk" - mondta az előző kormány pénzügyminisztere a kaposvári polgári körök rendezvényén újságíróknak.
Az adóteher több százalékponttal nőtt 2004-ben, az államháztartás hiánya túlságosan nagy, az államadósság mértéke elérte a kritikus határt - fejtette ki. Varga Mihály hangsúlyozta: "három hónappal a 2003-as év zárása után sem tudjuk még pontosan, hogy mennyi volt a tavalyi hiány. 5,2 százalékot ígért a pénzügyminiszter, kiderült, hogy 5,6 százalék lett, azután a múlt héten már azt hallottuk, hogy 5,9 százalék. Stratégiaváltásra van szükség, ehhez azonban előbb tisztázni kellene, hogy milyen helyzetben van az ország gazdasága - fűzte hozzá a Fidesz-politikus.
MTI - fidesz.hu