Magyarországi rektorhelyettes került a Sapientia Egyetemre
Bakacsi Gyula, a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem előadótanára, valamint Dávid László, a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara villamosmérnöki tanszékének oktatója lett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) két rektorhelyettese.
Dátum: 2004-03-26 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:32.230978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EMTE szenátusa pénteki ülésén az egyetem működése óta üresen álló posztokra választotta meg az új vezetőket. A döntés nyomán az egyetem új operatív vezető testülete is megalakult.
Az EMTE sajtóirodája által kiadott közlemény szerint a megválasztott rektorhelyettesek személye, szakmai tudása és vezetői tapasztalata garanciát jelent az oktatási intézmény célkitűzéseinek megvalósítására, a minőségi oktatás és kutatás biztosítására, valamint az intézményi menedzsment megszilárdulására.
Bakacsi Gyula 1959-ben született, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem vezetési és szervezési tanszékének docense. 1983 óta Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságtudományi karán tanít. A szervezeti magatartás című tantárgynak kidolgozója és előadója. Kutatási területe a szervezeti és nemzeti kultúrák, 1995 óta a GLOBE (Global Organizational Behavior and Leadership Effectiveness) elnevezésű, 62 országra kiterjedő, összehasonlító nemzetközi kutatási program magyarországi vezető kutatója. A határon túli felsőoktatási intézményekhez több éves kapcsolat fűzi.
A csíkszeredai születésű Dávid László okleveles villamosmérnök, egyetemi tanár a marosvásárhelyi Petru Maior Műszaki Egyetemen.
Szilágyi Pál, az EMTE rektora az MTI kérdésére elmondta, semmilyen jogi akadályt nem vet fel a magyarországi professzor megválasztása, sőt Románia EU-csatlakozása után minden egyetem számára kívánatos lenne külföldi szakemberek vezetői tisztségbe választása.
MTI - fidesz.hu