Kerülőutakon a kormány
Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök pénteken Nagykanizsán kijelentette, egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy "baj van", de sajnálatosnak tartja, hogy a kormányfő "nem kíván együttműködni a négy párttal számos tennivalóban".
Dátum: 2004-03-26 20:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:33.140225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz a magyar gazdák helyzetének javítása, a versenyképesség erősítése, a nyugdíjak értékének jobb megőrzése, az egészségügy előrelépése és a gyógyszerárak kérdésében várt volna tárgyalásokat - jelentette ki az ellenzéki politikus a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége fórumát megelőző sajtótájékoztatón.
- Sajátos értékrendre vall, hogy ehelyett a kormányfő az EP-választásokat akarta megúszni a közös lista állításával, közvetlen köztársaságielnök-választással, amiket én kerülőutaknak gondolok - mondta Pokorni Zoltán.
A Fidesz alelnöke közölte: kerülőút az is, hogy a külügyminiszter-pártelnök a közéletet hiszterizálja, amikor a szocialisták dolgának tartja "a Magyarországra fenyegető rasszista, szélsőséges nacionalista erők kezének lefogását".
Az EU-csatlakozással kapcsolatban Pokorni Zoltán azt mondta, hogy az uniós piaci versenyben a magyar gazdaság gyenge szereplői tönkremennek, és feltehetően nőni fog a legtöbb élelmiszer ára is.
- Ami jó lesz: esélyt kapunk arra, hogy visszatérjünk az európai gazdasági és kulturális térbe - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu