Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtalálták a házat, amelyben a madridi merénylet pokolgépeit készítették

Megtalálta a spanyol rendőrség azt a házat, amelyben a márciusi madridi robbantásos merényletek elkövetői a terrorcselekményhez használt pokolgépeket készítették - jelentette egy spanyol rádió.


Dátum: 2004-03-27 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:33.709537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Cadena SER nevű adó pénteki beszámolója szerint a spanyol fővárostól 30 kilométerre északra, Alcala de Henares település közelében fekvő házban a nyomozók detonátorokra és dinamit nyomaira bukkantak. A rendőrök már egy hete megtalálták a házat - tette hozzá a rádió.

A spanyol rendőrség egyelőre nem erősítette meg az értesülést.

A spanyol hatóságok pénteken mindazonáltal újabb gyanúsítottat tartóztatottak le a merényletekkel összefüggésben. A letartóztatásról a Telecinco televízió adott hírt, s két személy őrizetbe vételéről számolt be, a spanyol belügyminisztérium azonban csak egy személy letartóztatását erősítette meg. Ezzel 20-ra nőtt a 190 emberéletet követelő március 11-i terrortámadások őrizetbe vett gyanúsítottjainak száma.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek