Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elefántbébi született Zürichben

Elefántbébi született a zürichi állatkertben: a Chandra névre keresztelt kis nőstény 97 centiméter magas, hátsó lábaival előre jött a világra, s már 7 perc múltán felállt, hogy környezetét tanulmányozza.


Dátum: 2002-05-16 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:43.387182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A büszke mama a 16 éves Indi, első kicsinyét, Chandrát emberi beavatkozás nélkül hozta világra, noha 660 napos viselőssége végén már egy hónapja éjszakai ügyeletet tartottak mellette az ápolók és az állatorvos. Az apa a 32 éves Maxi elefántbika, "aki" Chandra előtt már nyolc utódot nemzett.

A mostani elefántbébi a zürichi állatkertben a hatodik: az első ötöt a Ceyla-Himali nevű nőstény hozta a világra.

A jövevény nevét közvélemény-kutatással jelölték ki, s csak annyi volt a megkötés, hogy C-vel kell kezdődnie, mert a zürichi állatkertben az azonos évben születő állatgyerekek neve azonos betűvel kezdődik.

Legutóbb Zürichben 2000-ben jött világra kis elefánt. A hím elefántnak, amely az Aishu nevet kapta, el kell hagynia a csordát, amely csak egy bikát tűr meg, de Chandra saját, s főleg az állatkert látogatóinak szerencséjére Zürichben maradhat, mivel nőstény.

Kapcsolódó elemek