Csak két jelölt verseng az államfői posztért Ausztriában
Benita Ferrero-Waldnernek vagy Heinz Fischernek fogják hívni Ausztria következő köztársasági elnökét - állapította meg szombati számában a Kurier című bécsi napilap, miután pénteken éjfélkor lejárt a jelöltállítás határideje, és egyetlen más jelölt sem tudta teljesíteni az induláshoz megszabott feltételeket.
Dátum: 2004-03-27 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:34.630446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ausztriában nem a parlament, hanem a választók döntenek az államfő személyéről. Az április 25-én tartandó közvetlen elnökválasztáson jelöltként az indulhat, aki betöltötte 35. életévét, hatezer támogatói aláírást szerzett, és a voksolás előtt legalább 30 nappal regisztráltatta magát a választási bizottságnál és a belügyminisztériumnál.
Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter több mint 30 ezer támogatói aláírást szerzett, míg Heinz Fischer, a parlament alelnöke ennél valamivel többet. Rajtuk kívül egyetlen más jelölt sem tudta összegyűjteni a hatezer aláírást. A legrosszabbul az 51 esztendős, tiroli Franz Josef Plank szerelő járt, aki mindössze 30 támogatói aláírást tudott összegyűjteni.
Áprilisban így a választók két "hivatásos politikus", a kormánykoalíció gerincét alkotó Osztrák Néppárt (ÖVP) jelöltjeként induló külügyminiszter asszony és a legerősebb ellenzéki erő, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) színeiben induló parlamenti alelnök személye közül választhatják ki az ország II. világháború utáni nyolcadik köztársasági elnökét.
A közvélemény-kutatások egy része szerint fej-fej melletti versengés jellemzi a két politikus népszerűségének az alakulását; más felmérések Heinz Fischer előnyét mutatják ki már hetek óta. A két jelölt megállapodást kötött arról, hogy a kampányt tisztességes keretek között tartják. Abban is megegyeztek, hogy mikortól, milyen mennyiségben és mekkora nagyságú plakátokon népszerűsíthetik magukat.
MTI - fidesz.hu