Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Döntőbírói közvetítő a Malév-tárgyalásokon

Döntőbírói közvetítő bevonásával folytatja érdekegyeztető tárgyalásait a Malév és a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) - tájékoztatott a légitársaság közleményben.


Dátum: 2004-03-27 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:35.254794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felek szerint az érdekegyeztető tárgyalások kimozdultak a holtpontról, megállapodás azonban még nem jött létre.

"A tárgyalások mielőbbi, sikeres lezárása érdekében a felek közös megegyezéssel a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatától közvetítőt kértek fel" - áll a közleményben.

Az érdekképviselet március 22-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott. Kifogásolták, hogy a munkakörülményekkel kapcsolatos érdekegyeztető eljárás több fordulójában nem vett részt a Malév Rt. delegációjának vezetése, illetve azt, hogy véleményük szerint a munkáltató nem tartja be maradéktalanul a szakszervezettel korábban kötött megállapodását.

A munkabeszüntetés miatt néhány Malév-járat kisebb-nagyobb kését szenvedett el, a szakszervezet vezetője, Csorba Attila eredményesnek tartotta az akciót: "a szolgálatot teljesítő 260 munkavállalóból 208-an szüntették be a munkát".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek