Boglári kápolna-tárlatok
Két Kossuth-díjas festőművész, Schéner Mihály és Kokas Ignác pünkösdi kiállításának megnyitásával szombaton megkezdődik a balatonboglári nyári kápolna-tárlatok idei sorozata.
Dátum: 2002-05-16 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:43.975651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A műveknek a Kápolna-dombon, egymás szomszédságában álló két kiállítóhely: a kék és a vörös kápolna ad otthont.
Schéner Mihály Virág című tárlatán a művész húsz festménye tekinthető meg a Kék Kápolnában. Kokas Ignác Lélek című kiállítása, amelynek a Vörös Kápolna lesz a helyszíne, a festő tíz művét mutatja be. A két alkotó munkái június 16-ig láthatók.
A következő kettős tárlaton, amely a tervek szerint június 20-án nyílik meg, Berkes András festőművész és leánya, Berkes Dóra mutatkozik be.
Július 13-tól Borsos Mihály portréfotóit állítják ki a kék és a vörös kápolnában, augusztus 2-ától szeptember elejéig pedig a kápolna-tárlatok egykori résztvevőinek alkotásaiból mutatnak be válogatást Balatonbogláron.