Apadt a Túr, tetőzött a Tisza
Apadás kezdődött a Túron, ahol továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültséget tart a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - tájékoztatta Bodnár Gáspár, a szervezet vezetője vasárnap az MTI-t.
Dátum: 2004-03-28 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:46:41.630271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külföldi vízgyűjtő területek hegyvidéki részein hó hullott a legutóbbi 24 órában, így nem kapott jelentősebb vízutánpótlást a folyó árhulláma - mondta az igazgató.
Hozzátette: a Túr gátjainál kisebb talp-, és altalaj-szivárgásokat észleltek, de komolyabb árvízvédelmi beavatkozásokra nem volt szükség.
A Tiszán vonuló árhullám szintén tetőzött már Vásárosnaménynál, a vízállás 8 centiméterre közelítette meg a másodfokú készültség 750 centiméteres magasságát.
A folyó lejjebb, Záhony és Dombrád térségében még árad, ezért Vásárosnamény és Tokaj között változatlanul érvényben van az elsőfokú figyelőszolgálatot jelentő árvízvédelmi készenlét.
Ugyancsak elsőfokú a készültség a Szamoson és a Tiszába torkolló Lónyay-főcsatorna középső, valamint felső szakaszán.
MTI - fidesz.hu