Vizsgálatot sürget az újságíró-szervezet iraki operatőr halála ügyében
Vizsgálat lefolytatására szólította fel a Riporterek Határok Nélkül (RFS) nemzetközi újságíró-szervezet az amerikai hadsereget, hogy tisztázzák egy pénteken Irakban lelőtt tévéoperatőr halálának körülményeit.
Dátum: 2004-03-28 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:46:41.971452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ABC amerikai tévétársaság iraki állampolgárságú operatőrét a Bagdadtól mintegy 50 kilométerre fekvő Fallúdzsában érte halálos fejlövés amerikai katonák iraki ellenállókkal vívott tűzpárbaja közben. Szemtanúk szerint az operatőr az eseményeket figyelő újságírók gyűrűjében állt, amikor a katonák lövéseket adtak le a csoport irányában és a fején eltalálták az operatőrt.
A sajtószabadság tiszteletben tartása felett őrködő szervezet szombati közleményében felháborodását hangoztatta az operatőr halála miatt és felszólította az amerikai hadsereget: haladéktalanul indítson vizsgálatot az eset körülményeinek tisztázására.
Amennyiben bebizonyosodik, hogy az operatőrt amerikai katonák lövései sebezték halálra, úgy az elmúlt egy évben már ő a hetedik újságíró, akit az arab országba vezényelt amerikai haderő tagjai öltek meg - hangoztatta az RSF.
MTI - fidesz.hu