Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megismételt parlamenti választások kezdődtek Grúziában

Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Grúziában: a kaukázusi ország polgárai a múlt őszi választás pártlistás részét ismétlik meg; a 235 fős parlament 150 új képviselőjét pártlisták alapján választják meg.


Dátum: 2004-03-28 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:46:42.276784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kiegészítő voksolás azért vált szükségessé, mert a grúz legfelsőbb bíróság a tavaly novemberi parlamenti választások pártlistás részét rendellenességek miatt érvénytelenítette. Így jelenleg az egyéni körzetekből a parlamentbe került 75 képviselő rendelkezik érvényes mandátummal, illetve az a tíz honatya, akiket még 1992-ben a szakadár Abháziában választottak meg.

A rendellenességek miatt Eduard Sevardnadze volt grúz elnök lemondásra kényszerült, reformszellemiségű ellenzéke pedig hatalomra jutott. A januárban az ellenzék vezéralakját, Mihail Szaakasvilit államfővé választották. A vasárnapi megismételt választások eredménye várhatóan megszilárdítja Szaakasvili szövetségeseinek hatalmát. A voksolásra mindazonáltal árnyékot vethet a grúz központi kormányzat és Aszlan Abasidze, a Grúzia délnyugati részén fekvő autonóm köztársaság, Adzsária vezetője közötti viszály.

A választási szabályok betartását több száz megfigyelő kíséri figyelemmel, köztük az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet 450 és a Független Államok Közösségének 86 megfigyelője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek