Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre többen követeli a korrupcióval vádolt Saron lemondását

Több izraeli ellenzéki képviselő követelte vasárnap Ariel Saron lemondását, az izraeli miniszterelnökkel szembeni korrupciós gyanúra vonatkozó sajtóhírekre hivatkozva.


Dátum: 2004-03-28 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:46:45.552506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Edna Arbel, az ügyben nyomozó főügyész egy szombat esti televíziós interjúban közölte, vádemelési javaslatra készül Saron ellen. Elegendő ok gyűlt össze ahhoz, hogy vádat emeljenek a miniszterelnök ellen kenőpénz fizetése miatt - hangoztatta.

A végleges szót az ügyben nem Arbel, hanem Meni Maszusz legfőbb ügyész mondhatja ki, aki feltehetően csak néhány hónap múlva dönt a vádemelésről. Arbel ajánlásának mindazonáltal - izraeli jogi szakértők szerint - jelentős súlya van.

A kormányfő terhére rótt vesztegetési ügy egy ingatlanügylethez kapcsolódik, amelyben érintett a kormányfő fia és a kormányzó Likud egyik szakértője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek