Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán: Csődbe juttatta hazánkat a kormány gazdaságpolitikája

A petíció tiszteletteljes javaslat ez a Medgyessy-kormánynak, hogy a kabinet fontolja meg ezeket a jó, és nemes célokat, amelyek az emberek mindennapjait, biztonságos életét szolgálják, az otthonhoz jutásukat, azt, hogy ki tudják fizetni a gáz- és villanyszámlát, hogy a nyugdíjuk ne veszítse el az értékét, hogy egészségesek maradhassanak, hogy legyen egyáltalán állami kézben kórház, ahova a betegek elmehessenek. Ezek egyszerű dolgok, nem lehetetlenek - mondta Pokorni Zoltán a Magyar Rádiónak adott interjújában.


Dátum: 2004-03-29 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:46:53.366976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Tekinthetjük úgy, hogy a Fidesz hétvégi szövetségi gyűlésével megkezdődött az európai uniós kampánya?

- Tekinthető akár ennek is, bár egy kampánynyitóval még adósak vagyunk. Május 9-én indítjuk el hivatalosan a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség európai választási kampányát, ott mutatjuk be az európai programunkat, de természetesen, mióta az elnök úr, Mádl Ferenc kiírta a választások időpontját, azóta tart a kampány. A szombati rendezvény nem ezt a célt szolgálta, sokkal inkább a tavaly májusban elhatározott munka szemrevételezése volt, hogyan állunk abban a munkában, hogy a Fideszt átalakítsuk szövetséggé. Ez egy igen radikális, feszültségeket is magában hordozó esztendő volt, erről akartunk számot adni, ezt akartuk megmutatni, részben az ebben szerepet vállaló sok tízezer embernek.

- Egy ilyen teltháznyi sportcsarnokot is megtöltő gyűlés akár erődemonstrációnak is tekinthető?

- Azt gondolom, hogy imponáló volt a rendezvény, ez kétségtelen, de nem annyira kifelé szólt ez, mint inkább befelé. Annak a sok tízezer embernek, aki az elmúlt évben megváltoztatta a politikához való viszonyát, és nemcsak nézője, elszenvedője akar lenni a közügyeknek, hanem alakítója. Érthető volt tehát, hogy itt, ezen az első találkozón nemcsak a régi fideszes kongresszusi küldötteknek kell összejönniük, hanem azoknak is, akik az elmúlt tíz hónapban érezték úgy, hogy lépniük kell, csatlakozniuk kell, és a saját szakmai tudásukat, tapasztalataikat, emberi kedvességüket, vagy csak heti néhány órányi aktivitásukat, ingyen munkájukat hozzá akarják tenni valami nagyobb erőhöz. Most kell belakni, most kell működtetni, értelmes célokat, testet adni mindennek. Valóban itt van előttünk az európai választás, fontos az, hogy lássuk, mi a tétje, mi a célja nekünk, magyar embereknek. Nyilván nem az, hogy az Európai Unió nagyobb legyen, hogy nagyobb legyen a területe az európai cégeknek, nagyobb legyen a piaca, a profitja, hanem azért csatlakozunk az Európai Unióhoz, mert szeretnénk jobban, biztonságosabban élni. Ezért indítottuk útjára a nemzeti petíciót, amelyik javaslatokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mit tartunk elérendő, jó, kívánatos célnak az új európai Magyarország számára. Tudjuk természetesen, hogy nem mi vagyunk kormányon, ezért petíció, tiszteletteljes javaslat ez a Medgyessy-kormánynak, hogy a kabinet fontolja meg ezeket a jó, és nemes célokat, amelyek az emberek mindennapjait, biztonságos életét szolgálják, az otthonhoz jutásukat, azt, hogy ki tudják fizetni a gáz- és villanyszámlát, hogy a nyugdíjuk ne veszítse el az értékét, hogy egészségesek maradhassanak, hogy legyen egyáltalán állami kézben kórház, ahova a betegek elmehessenek. Ezek egyszerű dolgok, nem lehetetlenek. Természetesen tudjuk, hogy ehhez jelentős változtatásra van szükség, át kell alakítani a kormány gazdaságpolitikáját, sőt még a költségvetését is, de talán ma már mindenki egyetért abban, amit Medgyessy Péter mondott az országértékelő beszédében, hogy az az út, amit az ő kormánya az elmúlt két évben folytatott, az nem követhető, az csődhöz vezetett, változtatásra van szükség. Úgy látjuk, hogy az új pénzügyminiszter ezt a változtatást nem hozta, nem töltötte be a hozzá fűzött reményeket. Most mi megfogalmaztuk, miben látjuk mi az emberek szempontjából szükséges célokat, a változtatás irányát. Reméljük, hogy sok százezer, akár egymillió aláírással tudunk nyomatékot adni ennek a tiszteletteljes javaslatsornak.

- Orbán Viktor azt mondta, hogy a nemzeti petíció legfőbb kérése, hogy változtassa meg a kormány, illetve a parlament a költségvetést. Ezt esetleg egymillió aláírással el lehet érni?

- Jogi értelemben nincs ilyen kényszer, de természetesen a kormány tagjai is okos emberek, politikusok, mérlegelik, hogy mi a politikai ára és kára annak, hogyha bezárják a fülüket, és a szemüket.

- Előzetesen Orbán Viktortól nagyobb ívű bejelentéseket is vártak, gondoltak többen arra, hogy majd lesznek itt komolyabb felvetések, de ehhez képest a nemzeti petíció az egyetlen konkrétum, ami elhangzott.

- Nem hiszem, hogy érdemes lenne versenyre kelnünk Medgyessy Péterrel a nagy ívű bejelentések tekintetében. Ezek valahol a fejünk fölött, a felhőkben lebegnek, nem ér le a lábuk a földig, nem ér le az emberek mindennapi problémáihoz. Lehet, hogy ezeket lekicsinyeli valaki, de a mindennapokban az a fontos, legyen munkám, legyen otthonom, az egészségemet meg tudjam őrizni, vagy helyre tudjam állítani, a nyugdíjam ne kárhoztasson lehetetlen szegénységre idős koromra, maradjon meg valami mindabból, amit közösen megteremtettünk az elmúlt évtizedekben.

- Schmitt Pál mondta beszédében, hogy ugyan nem vagyunk kormányon, de nem mindegy, hogy majd 2006-ban hogyan vesszük át az országot, és ezért fontos, hogy ellenzékben is a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa a párt. Ezek szerint ez már biztosnak tűnik, a 2006-os kormányátvétel, ország-átvétel?

- Természetesen a választók döntenek erről 2006-ban. A mi feladatunk az, hogy készen álljunk, ha a választók úgy döntenek. Az elmúlt két év szerencsétlenkedése, rossz kormánypolitikája, tragikus gazdaságpolitikája ilyen politikai mozgásteret nyit nekünk. Nem akarok álszent lenni, de mégis azt kell, hogy mondjam, nem nagyon örülünk ennek, mert mégiscsak ez a hazánk, tehát nem jó azt látni, hogyan esik szét, romlik minden, amit létrehoztunk, ami eddig működött, de abban igaza van a politikusoknak, meg az elemzőknek, hogy a rossz kormánypolitika nyitja meg a lehetőséget arra, hogy 2006-ban legyőzzük ezt a kormányt. Mikor Medgyessy Péter az országértékelő beszédét tartotta, és arról beszélt, hogy szükség van a négy párt összefogására, együttműködésére, azzal én mélyen egyetértettem. Furcsa az, és egyfajta sajátos értékrendről árulkodik, hogy Medgyessy Péter nem abban kínált együttműködést, hogy hogyan fékezzük meg a gyógyszerárakat, hogy hogyan erősítsük meg a magyar gazdaság szereplőit, különösen az európai versenytérre készülődve, hanem abban, hogy ússza meg az európai uniós választások ódiumát a szocialista párt egyfajta közös lista állításával. Ebben nem lehet értelmesen tárgyalni, ezek a javaslatok oda kerültek, ahova valók, de ettől még a mindennapok gondja itt maradt velünk, és noha vége az országértékelő beszédeknek, erre nem kínáltak megoldást. Most mi kínálunk egy ilyet, mi nyújtjuk ki a kezünket, azokat a célokat fogalmazzuk meg, amiben szívesen működünk együtt bárkivel.

Gadácsi János interjúja, Magyar Rádió

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek