Robbantás Taskentban
Egymásnak ellentétes hírek érkeznek a reggeli taskenti robbanás körülményeiről. Az üzbég külügyminiszter szóvivője azt mondta, hogy terrorista támadás történt és nem is egy, hanem több robbanás volt.
Dátum: 2004-03-29 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:46:54.320267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hivatalos közlés szerint két ember meghalt, legalább 20 pedig megsérült a város legnagyobb piacán történt robbanásban. Szemtanúk viszont legalább 10 halottról beszélnek.
Az üzbég hatóságok állítólag máris őrizetbe vettek több embert. Legutóbb 1999-ben volt robbanássorozat Taskentben.
A hatalom akkor ezt az ellenzékkel való leszámolásra használta ki: több száz embert tartóztattak le a közép-ázsiai köztársaságban.
MR - fidesz.hu