Meghalt Sir Peter Ustinov
Meghalt Sir Peter Ustinov Oscar-díjas színész, író, rendező - jelentette be a művész egy közeli barátja. A halál vasárnap este Svájcban érte az évtizedek óta ott lakó művészt.
Dátum: 2004-03-29 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:46:56.710178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Genfi-tó fölött, a hegyekben lévő házában a telefonon érdeklődő újságíróknak válaszoló személy megerősítette a halálhírt, de többet nem volt hajlandó mondani.
Az orosz származású Ustinov művész-újságíró családból származott, nagyapja még cári tiszt volt. Londonban született 1921. április 16-án. Később azt állította, hogy svájci, etióp, olasz és francia vér is folyik ereiben. A patinás Westminster iskolába járt, de gyűlölte, ezért 16 éves korában otthagyta és színészi pályára lépett. A 40-es évektől színházi és filmes pályafutása párhuzamosan haladt. Színházban játszott Raszkolnyikovot és Lear királyt, a moziban utolérhetetlen Nero császár volt Melvyn Le Roy Quo Vadis? című, 1951-es filmjében, de ő nevével forrt össze Hercule Poirot felügyelő alakja Agatha Christie Halál a Níluson című regényének filmfeldolgozásában.
Ustinov rendezései közül kiemelkedik a Romain Gary regénye nyomán készült Lady L., Sophia Loren főszereplésével. Több Mozart-operaelőadást is rendezett. Számos színdarabja közel a legnevezetesebbek az egyaránt 1967-ben bemutatott Félúton a fán (Halfway Up The Tree), valamint az Ismeretlen katona és felesége voltak. Több novelláskötetet is kiadott, és megírta önéletrajzát, Oroszországom címmel.
Peter Ustinov évtizedeken át állandó szereplője volt a különböző humanitárius akcióknak. 1971-től volt az ENSZ gyermeksegélyező alapja, az UNICEF jószolgálati nagykövete, számos jótékonysági gálát szervezett és vezetett a szervezet javára. Kofi Annan ENSZ-főtitkár egyszer azzal tréfálkozott, hogy Ustinov lesz az ő utóda.
II. Erzsébet angol királynő 1990-ben ütötte lovaggá Peter Ustinovot, aki sohasem vallotta magát angolnak.
MTI - fidesz.hu