"Meddig élsz még vissza a türelmünkkel Medgyessy Péter? "
Meddig élsz még vissza a türelmünkkel Medgyessy Péter? - tolmácsolta a kérdést Cicero után szabadon egy idős hölgy a vendégelőadó Varga Mihálynak, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség gazdasági kabinetje vezetőjének tegnap, a kaposvári polgári körök rendezvényén.
Dátum: 2004-03-29 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:46:58.204623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A volt pénzügyminiszter azonban úgy ítélte meg: adni kell még egy lehetőséget a jelenlegi kormánynak. Az uniós választásokra gondolt, ahol is a baloldal vélelmezett veresége ugyan nem ingathatja meg a kormány legitimitását, ám - mint a portugál példa mutatta - alapot adhat arra, hogy levonják az erkölcsi következtetéseket.
Ezt tette Varga Mihály is, amikor Jóléti rendszerváltás 2004 címmel számba vette a Medgyessy-kormány választási ígéreteinek sorát és párhuzamba állította a "bankárkormánynak" mindent a nemzetközi piac mozgásaihoz igazító, bizonytalanságot keltő politikáját az általa sikeresnek ítélt Fidesz-kormány nemzeti szempontokat mindenek elé helyező politikájával. Szerinte az igazi jóléti rendszerváltást már a következő, remélhetőleg Fidesz- kormánynak kell befejezni.
Mátrai Márta országgyűlési képviselő védelmébe vette a Kométa dolgozóit, akikről a baloldali somogyi képviselők megfeledkeztek, s akik még ma is attól tartanak: a belföldi gyártás jogát nem kapván vissza, utcára kerülhetnek.
Forrás: Somogyi Hírlap