Hárommilliomodik látogatóját várja az ópusztaszeri emlékpark
Az idén köszönti hárommilliomodik vendégét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. - mondta a társaság ügyvezető igazgatója a park idei programjairól tartott hétfői sajtótájékoztatón Szegeden.
Dátum: 2004-03-29 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:03.593875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hárommilliomodik vendéget szeretnénk megajándékozni a Szerencsejáték Rt.-vel közös akció keretében - mondta Nagy László, hozzátéve, hogy a látogatók pontos számát a Feszty-körkép átadása, 1995 októbere óta tartják nyilván. Az év másik kiemelkedő eseménye a körkép születésének 110. évfordulója lesz - közölte az ügyvezető igazgató.
Bár a szezon csak április 1-jén kezdődik, a park már eddig is több eseménnyel várta az érdeklődőket: januárban volt a Vince napi vesszővágás, március 5-én Tornyai János festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás, néhány hete pedig Gergely-járáson vehettek részt a látogatók.
Az uniós csatlakozás alkalmából április 30-án Szervusz Európa címmel egész napos forgatag várja majd a vendégeket. A Csongrád Megyei Önkormányzattal közösen szervezett esemény lesz az emlékpark ez évi legnagyobb, országosan kiemelt, nemzetközi rendezvénye - mondta az ügyvezető.
Az elmúlt évekhez hasonlóan húsvétkor és pünkösdkor is népi hagyományokat felelevenítő programokat szerveznek a gyerekeknek. A nyári hónapokban múzeumpedagógiai programokat rendeznek számukra. A nyarat a Szent István-napi események zárják, ősszel szüreti mulatság lesz Ópusztaszeren - sorolta Nagy László. Az évad záróeseményeként, Márton napján először tartanak újborszentelést és liba tort.
A társaság gazdálkodásáról az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Kht. a 2003-as évet nyereséggel zárta. A parkban hozzávetőleg 50 millió forintos beruházást is végre tudtak hajtani, noha nem kaptak normatív önkormányzati vagy állami támogatást - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu