Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magas részvételi arány a montenegrói helyhatósági választásokon

Montenegróban rendben zajlottak szerdán a helyhatósági választások, este kilenc órakor bezártak a szavazóhelyiségek, s előzetes becslések szerint meglepően magas, mintegy hetven százalékos volt a részvételi arány a választásokon.


Dátum: 2002-05-16 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:46.078217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Montenegróban szerdán 19 városban és a közigazgatásilag hozzájuk tartozó településeken tartottak helyhatósági választásokat. Este 17 óra körül a részvételi arány 57,3 százalékos volt, s ennek alapján a választásokat felügyelő központ (CEMI) úgy becsülte, hogy este kilenc órára a választási részvétel megközelítően hetven százalékos lesz. Legnagyobb számban Montenegró északi településein járultak az urnákhoz.

Egyöntetű az a vélemény, hogy a lakosság azért járult nagy számban az urnákhoz, mert a helyhatósági választásnak nagy a tétje. Montenegrónak hetek óta nincs működőképes kormánya, s a helyhatósági választási eredmények fényében kezd majd valószínűleg kormányalakítási tárgyalásokat a függetlenségpárti tömb három pártja: a Szocialisták Demokratikus Pártja, a Szociáldemokrata Párt és a Montenegrói Liberális Szövetség. A helyhatósági választásokon derül ki, hogy valójában mekkora a támogatottsága a függetlenségi eszméknek a kisebbik jugoszláv köztársaságban.

A választásokat megfigyelő szervezetek képviselői csak kisebb szabálytalanságokat tapasztaltak egyes választókörzetekben, néhány esetben személyi okmányok nélkül szavaztak a polgárok. Ezek az apróbb visszásságok azonban nem befolyásolhatják a választások végleges eredményét.

A montenegrói helyhatósági választások első részeredményei éjfél előtt várhatók.

Kapcsolódó elemek