Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács László legalább csatlakozás dátumát tudja

Szájer József a Fidesz politikusa hétfőn a parlamentben arról szólt, hogy a magyar emberek tájékozatlanok az uniós kérdésekben és ez egyértelműen a kormány hiányos munkájának köszönhető.


Dátum: 2004-03-29 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:04.794533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakpolitikus elmondta: annak ellenére, hogy a kormány milliárdokat költött az ezzel kapcsolatos kommunikációra mégis súlyos hiányosságok tapasztalhatók.

- Úgy tűnik a kormány nem tudja, hogy hazánk mikor csatlakozik az unióhoz. A pályázatokról ugyanúgy nincs megfelelő tájékoztatás, mint az embereket érintő kérdésekről - mondta Szájer József. Emlékeztetett: a múlt héten Kovács László azt kérdezte Ékes Józseftől, hogy a néppárti képviselők hogyan szavaztak az unióban. Felmerül a kérdés, hogy tudja-e a külügyminiszter, hogy mikor csatlakozunk az unióhoz, és, hogy a jelenleg megfigyelőként dolgozó magyar képviselők mikortól rendelkeznek szavazati joggal.

Kovács László válaszában azt mondta, tudja, hogy a csatlakozás dátuma május 1. A miniszter azzal is példálózott, hogy a csatlakozási kérdésekről való tájékoztatás hat éve kezdődött, amikor még a Fidesz kormányzott, így ebben nagyobb felelősség terheli a korábbi kormányt, mint a jelenlegit. Azt is megjegyezte, hogy az uniós kérdések a külügyminisztériumból a Meh-be kerültek, így legközelebb az illetékes tárca vezetőjét kellene erről kérdezni. Kovács végül megjegyezte, ő a frakción belüli szavazásokra kérdezett rá...

Szájer József ezután elmondta, az unóban sem a frakcióban, sem a plenáris ülésen nincs szavazati joga a csatlakozó országok megfigyelőinek s, hogy arra kéri a kormányt, legalább május 1.után mutassanak hajlandóságot az érdekek közös képviseletére.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek