Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titkos tanácsadók, titkolt díjazások

A takarékosság jegyében - mintegy havi bruttó 400 ezer forintért - nyolcvanhat politikai tanácsadó és főtanácsadó segíti a minisztériumok munkáját. Jóllehet az adatvédelmi biztos megállapítása szerint közérdekű adatról van szó, a kancellária mégsem kívánja közölni a tanácsadók neveit. A legtöbb tárca azt sem árulta el, hogy mivel foglalkozik politikai tanácsadójuk.


Dátum: 2004-03-29 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:07.621329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztisztviselői törvény rendelkezései szerint "kormány-főtanácsadói, kormánytanácsadói munkakört politikai főtanácsadói, politikai tanácsadói munkakörré minősíthet a Miniszterelnöki Hivatalban a kormány, döntéseinek előkészítéséhez, illetve a miniszterelnök tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó feladatok ellátására.

A miniszter miniszteri főtanácsadói, miniszteri tanácsadói munkakört politikai főtanácsadói, politikai tanácsadói munkakörré minősíthet a miniszteri kabinetben, illetve - ennek hiányában - a miniszteri titkárságon a miniszter tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó feladatok ellátására." A tanácsadók létszáma nem haladhatja meg a tárca összlétszámának öt százalékát. Az Index azt akarta megtudni, kik a kormány tanácsadói, mi a feladatuk, és mekkora jövedelemmel rendelkeznek.

Harminckilenc politikai tanácsadó és negyvenhét főtanácsadó dolgozik a minisztériumokban, illetve a kancellárián - derül ki a Miniszterelnöki Hivatal az Index kérésére készített összesítéséből, ami viszont nem tartalmazza az érintettek nevét és számos esetben a munkatársak területét és jövedelmi viszonyait sem.

Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman az Indexnek úgy nyilatkozott: éppolyan közérdekű adat a politikai tanácsadók névsora, mint hogy milyen cégek dolgoznak közbeszerzési eljárások alapján a tárcáknak. Az adatvédelmi biztos szerint a közpénzből fizetett tanácsadók kiléte nem lehet titok, mint ahogy az sem, hogy kik például a minisztériumi főosztályvezetők. Ennek ellenére Gál J. Zoltán kormányszóvivő az Indexnek azt mondta: adatvédelmi okokból nem közlik a névsort, csak akkor, ha az adatvédelmi ombudsman írásba adja állásfoglalást. Az Index kezdeményezte, hogy Péterfalvi Attila hivatalosan is vizsgálja meg kérésünket.

A legtöbb tanácsadó a legnagyobb kormányszervnél, a Miniszterelnöki Hivatalnál áll alkalmazásban: a Kancellárián tizenhat tanácsadó és tizenkilenc főtanácsadó dolgozik. Egyebek mellett katonai tervezéssel-szervezéssel koordinációs kérdésekkel, légvédelemmel, a légierővel, logisztikával, jogi kérdésekkel foglalkoznak.

A legjobban fizetett tanácsadókat az egészségügyi tárca alkalmazza: itt helyettes államtitkári, illetve főosztályvezetői fizetést kap a két főtanácsadó. A helyettes államtitkári fizetés a Magyar Hírlap korábbi becslése szerint 643 ezer forint, a főosztályvezetői bérekről viszont nem áll rendelkezésre adatunk. A második legjobban fizető tárca az oktatási: a tanácsadók bruttó 390 700 forintot, a főtanácsadók 490 ezret keresnek. A legrosszabbul a honvédelmi tárca fizet a tanácsokért, ahol illetményük 367 312 forint, illetve 240 ezer forint. A kancellárián az átlagkereset 404 ezer forint, az NKÖM-nél 450 ezer, az IHM-nél pedig 385 091 forint.

A többi minisztérium politikai tanácsadóinak jövedelmi viszonyairól nem lehet képet kapni, mivel olyan adatokat közöltek, amelyekből nem számítható ki az érintettek fizetése. A környezetvédelmi tárca például azt közölte, hogy a tárcánál foglalkoztatott köztisztviselők átlagkeresetének 2,59- illetve 2,85-szörösét keresik a tanácsadók, de arról már nem adott tájékoztatást, mekkora az alapösszeg. A foglalkoztatási tárca is az átlag köztisztviselői bérrel példálózott, de itt sem szolgáltak részletekkel.

Forrás: Index

Kapcsolódó elemek