Hét új taggal bővül a NATO
A NATO történetének legnagyobb bővítési hulláma zárul le hétfőn, amikor az újonnan belépő hét kelet-európai ország Washingtonban letétbe helyezi a csatlakozási okmányokat.
Dátum: 2004-03-29 19:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:09.095192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
George Bush amerikai elnök a Fehér Házban köszönti a már új tagállamok - Bulgária, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Észtország - kormányfőit. Az ünnepségen meghívott vendégek, a diplomáciai testület tagjai vesznek részt. Szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, a Fehér Ház kertjének kapuit délután 3 órakor, az ünnepség kezdete előtt mintegy háromnegyed órával lezárják.
Az ünnepségen jelen lesz három, NATO-tagságra törekvő balkáni állam - Albánia, Horvátország és Macedónia - kormányfője is. Ezek az országok azt remélik, hogy már az idén meghívást kapnak a csatlakozási tárgyalások megkezdésére.
A hét ország kormányfője a fehér házi ünnepség előtt a szomszédos pénzügyminisztérium épületében díszebéden vesz részt, és átnyújtja Colin Powell külügyminiszternek a csatlakozási okmányokat, amivel a hét ország hivatalosan is a NATO tagjává válik. A dokumentumokat a továbbiakban a külügyminisztériumban őrzik.
Az újonnan belépő országok az Egyesült Államokkal szoros kapcsolatokat építettek ki, az atlanti együttműködés fejlesztésének határozott támogatói, csatlakoztak az amerikai kormány által a bagdadi rezsim eltávolítására megszervezett koalícióhoz is.
A hét volt szocialista állam csatlakozása ugyan a szövetség legnagyobb arányú bővítését jelenti, hozzájárulásuk a NATO erőihez az összesen 175 ezer sorkatonával azonban viszonylag szerénynek mondható. Romániának van a legnagyobb hadserege 87 ezer katonával. A Pentagon egy vagy két új támaszpont létesítését tervezi Romániában külföldi erőinek átrendezése keretében.
A NATO új tagjaiból öt ország - Szlovákia, Szlovénia és a három balti állam - május 1-én csatlakozik az Európai Unióhoz is, lezárva európai integrációjuk hivatalos folyamatát.
MTI - fidesz.hu