Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kivonul Magyarországról a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártója?

A brit GlaxoSmithKline a gyógyszerár-támogatások nemrég bejelentett 15 százalékos csökkentése miatt fontolgatja, hogy kivonja befektetéseit Magyarországról - írja a Financial Times. A gyógyszergyártó cég ötmillió eurót fektetett be egy Budapest közelében épülő oltóanyaggyártó üzembe, amelynek bővítésére további 60 millió eurót szán.


Dátum: 2004-03-30 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:17.277514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit üzleti lap szerint a Glaxo rossz néven vette, hogy a magyar hatóságok nem konzultáltak vele a gyógyszerár-támogatások csökkentéséről. "Tisztában vagyunk azzal, hogy a kormánynak finanszírozási problémái vannak, de szeretnénk, ha folytathatnánk vele valamilyen párbeszédet az építő megoldás felkutatása érdekében" - idézte a lap David Redfernt, a Glaxo közép-európai igazgatóját. Redfern szerint a vállalat "átértékelheti magyarországi beruházásait", ha a kormány nem vizsgálja felül "szigorú" döntését a támogatáscsökkentés ügyében.

Gyógyszeripari illetékesek azzal vádolják a magyar kormányt, hogy ennek az ágazatnak a rovására akarja csökkenteni a nagyarányú államháztartási hiányt, amely tavaly a hazai össztermék (GDP) 5,9 százalékát érte el, és pénzügyi válság szélére sodorta az országot - jegyezte meg a tudósító. A deficit csökkentésére irányuló átfogóbb megszorítások részeként a kormány a tavalyi 252 milliárdról az idén 240 milliárd forintra csökkenti a gyógyszerárak támogatására felhasználható keretet. Az Innovatív Gyógyszergyártók Magyarországi Szövetsége szerint 300 milliárd forintos támogatásra lenne szükség.

Magyarországon egyre több gyógyszert írnak fel, s mivel a növekedés elsősorban a drágább termékek körében érzékelhető, az utóbbi két évben 50 százalékkal emelkedtek az állami gyógyszertámogatás költségei. Kökény Mihály egészségügyi miniszter ezért részben a gyógyszergyártókat teszi felelőssé. Szerinte ugyanis a marketingre és reklámra fordított jelentős kiadások azzal a következménnyel jártak, hogy az orvosok az indokoltnál gyakrabban írnak fel drága gyógyszereket olyan esetekben is, amikor az olcsóbb generikus változat is megfelelne - írta a Financial Times.

hvg online - fidesz.hu

Ajánlott oldal: www.baranyhimlo.hu

Kapcsolódó elemek