Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Toma András, az utolsó magyar hadifogoly

Életének 79. évében elhunyt az utolsó magyar hadifogolyként ismert Toma András - tudatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóosztálya kedden közleményben az MTI-vel.


Dátum: 2004-03-30 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:19.643473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Toma Andrást súlyos betegség következtében kedden érte a halál; temetéséről a HM gondoskodik, az elhunytat katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Nyíregyházán. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Szenes Zoltán altábornagy, HM Honvéd Vezérkar főnök táviratban fejezi ki együttérzését az elhunyt családjának.

Toma András 1944-ben sok ezer katonatársával együtt hadifogságba esett, s hosszas kutatómunkát követően, 2000. augusztus 11-én hozták haza Magyarországra, az oroszországi kotyelnyicsi pszichiátriai intézetből, ahol 53 évet töltött. Az idős férfi hazatérését, azonosítását nagy érdeklődés kísérte Magyarországon és világszerte. Topma Andrást főtörzsőrmesterré léptették elő, és 56 évnyi helytállásáért hárommillió forint jutalmat kapott Szabó Jánostól, a honvédelmi tárca akkori vezetőjétől.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek