Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy a baj Pakson

Hónapok óta kérjük a szocialista kormányt és a paksi vezetőket, hogy legyenek őszinték. Mégis félrevezették a közvéleményt. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség már három hónapja figyelmeztette a Medgyessy-kormányt, illetve az atomerőmű vezetését arra, hogy nagy a baj Pakson.


Dátum: 2004-03-30 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:22.360705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Most kiderült, hogy tényleg nagy a baj. Ma már biztosan lehet tudni, hogy még legalább egy évig tart Európa második legsúlyosabb besorolású nukleáris üzemzavarának felszámolása, ezért összesen két évig biztosan nem termelhet az erőmű 2-es reaktora. Sajnos abban is igazunk lett, hogy a 2-es blokk körüli krízishelyzet az állami tulajdonú vállalat pénzügyi helyzetében is krízist okozhat. Ugyanis a legújabb, 10 milliárdos hitelfelvétellel az atomerőmű eladósodottsága a kritikus pontra, közel 40 milliárd forintra növekedett.

Felhívtuk a kormány figyelmét arra is, hogy kellő komolysággal és felelősséggel kezelje a súlyos üzemzavart, a 2-es blokk idő előtti beindításának erőltetésével mégis felelőtlen megoldásokat szorgalmaz. A Paks környékén élő emberek nukleáris biztonsága és az ország biztonságos energiaellátása megköveteli, hogy sumákolás helyett valódi megoldásokat keressünk.

Koltai Tamás

országgyűlési képviselő

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek