Miért nem írja alá Medgyessy Péter a Nemzeti Petíciót?
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja meglepetéssel értesült arról, hogy Medgyessy Péter nem írja alá a Nemzeti Petíciót. Érthetetlen a kormányfő elutasítása az otthonteremtési támogatások visszaállítása ügyében, hiszen választási kampányában még a lakástámogatási rendszer további bővítését ígérte.
Dátum: 2004-03-30 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:22.974451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Érthetetlen, hogy Medgyessy Péter miért nem támogatja a magyar munkahelyek védelméről szóló kezdeményezést, hiszen múlt pénteki politikai nyilatkozatában még nagy elszántsággal állt ki az ügy mellett.
A Fidesz értetlenül áll Medgyessy Péter visszautasítása előtt a gyógyszerárak tartós csökkentését illetően is, hiszen a miniszterelnök korábban még azt hangoztatta, hogy aki beteg az ne legyen szegényebb, aki pedig szegény az ne legyen betegebb, s ennek biztosítása érdekében ingyenes gyógyszereket ígért.
Érthetetlen továbbá, hogy a miniszterelnök miért nem tartja elfogadhatónak a magyar gazdák támogatását, hiszen 2002. szeptemberében kormánya, a parlamenti pártokkal közös nyilatkozatot írt alá, amelyben a magyar gazdák versenyképességének erősítésére egyetértését és együttműködési készségét fejezte ki.
Érthetetlen végül, hogy Medgyessy Péter miért nem támogatja a gáz- és energiaár éves szinten 5 százalékot meg nem haladó emelés mértékének garantálását, miközben a választási kampányában még azt ígérte, hogy semmiféle emelés nem lesz.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Frakcióelnökség
Budapest, 2004. március 30.