A Vas megyei ifiszocik is bakot lőttek
Szabó Bálint, az MSZP csepregi alapszervezetének elnöke és a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (FIBISZ) megyei vezetője nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt perelte be több vasi cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjét, mivel azok állították: az MSZP egy aktivistája az elmúlt év nyarán pénzt és egyéb előnyöket ígérve kísérelt meg romákat beléptetni az MSZP-be. A Szombathelyi Városi Bíróság nem jogerős ítéletében nem találta megalapozottnak a rágalmazás vádját.
Dátum: 2004-03-30 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:23.609396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth Csaba, a Vas Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke a sajtó előtt kijelentette, s ezt az állítását a bíróság előtt is fenntartotta, hogy tudomása szerint Szabó Bálint pénzt, pályázati előnyöket és egyéb támogatásokat ígért a belépésért. Mindezt a pártszervezésért felelős helyi alelnöke, Tóth Csaba megbízásából tette. Az eset tisztázására az MSZP-n belül azonnal etikai vizsgálat indult, amelynek eredményeként Szabó Bálintot, Tóth Csabát és még egy vezető megyei politikust kizárták a pártból. A döntés ellen az érintettek fellebbeztek, az ügy jelenleg az országos etikai bizottság előtt van.
A városi bíróság a rágalmazási ügyben több tanút is meghallgatott. Közöttük volt Gyebrovszki János, az MSZP etikai bizottságának elnöke, aki elmondta: gyanúsnak találták, hogy a jelentkezési lapok egy részét azonos kézírással töltötték ki, a nyilatkozatokon pedig azonos dátum szerepelt.
A tanúk egy része cáfolta, más része állította, hogy pénzért léptették be a pártba a romákat. A felperes Szabó Bálint a bíróság előtt kijelentette: soha senkinek nem adott, nem is ígért pénzt vagy más előnyöket a belépési nyilatkozatok kitöltéséért. Ügyvédje rámutatott: nincs semmiféle konkrét bizonyíték arra, hogy pénzért történtek volna a beléptetések, a vádlottak állításaikat csak hallomásokra alapították. A bíróság kedden hallgatta meg tanúként Szabó Lajost, az MSZP Vas megyei szervezetének elnökét, aki kijelentette: nem történt tömeges beléptetés a pártba. Mint mondta, a párt megyei szervezetének nevében felszólították Horváth Csabát, bizonyítsa állításait, aki ezt nem tette meg. Az MSZP azért nem tett és továbbra sem tesz jogi lépéseket, mert egyezség született, közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyet Horváth Csaba is aláírt. Értelmezésük szerint ezzel visszavonta állításait.
A bíróság az ítélet indoklásában kifejtette: a magánvádlónak, illetve jogi képviselőjének nem sikerült bizonyítania, hogy rágalmazás történt volna. Az, hogy a vádlott egy nyilatkozatban visszavonta állításait, nem bizonyíték arra, hogy azok légből kapottak lettek volna - hangoztatta a bíró. Az ítélet, mivel a vádló és ügyvédje a bűnösség megállapítása érdekében fellebbezett, nem jogerős.
MTI - fidesz.hu