Laura Bush Budapesten
Mádl Ferenc köztársasági elnök fogadta Laura Busht, az amerikai elnök feleségét csütörtökön Budapesten, az Országházban.
Dátum: 2002-05-16 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:47.882945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mádl Ferenc feleségével, Mádl Dalmával a Parlament Munkácsy-termében köszöntötte a Magyarországra látogató First Ladyt.
Ezt követően Mádl Ferenc és Laura Bush az államfő dolgozószobájában folytatott rövid négyszemközti megbeszélést.
A First Lady Mádl Dalma idegenvezetésével megtekintette a Parlament épületét és a Szent Koronát.
Búcsúzóul Mádl Dalma megajándékozta a First Ladyt egy fotóalbummal, amelyet George Bush volt amerikai elnök és felesége, Barbara Bush tavaly novemberi magyarországi látogatásán készült fényképekből állítottak össze.
Laura Bush az Országházban találkozott Orbán Viktor ügyvezető miniszterelnökkel is.