Tizenhat éves a Fidesz
Csak úgy, mint minden évben idén is a Bibó Szakkollégium adott otthont a Fidesz születésnapi ünnepségének. Az alapító tagok családjukkal együtt érkeztek a helyszínre és idézték fel a lassan nagykorúvá váló párt megalakulásának estéjét.
Dátum: 2004-03-30 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:24.231555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bayer Zsolt szavai szerint bizonyos szempontból sok minden nem változott az elmúlt tizenhat évben. Az alapító ünnepi beszédében az évtizedekig emigrációban élő író, Cs. Szabó László szavaival magyarázta, hogy miként lett a liberálisként indult Fideszből tizenhat év alatt nemzeti konzervatív párt.
"Húszéves koromban minden nemzetet bámultam, kivéve a magamét (...), a faji jelleg öreg korban ül ki az arcokon, úgy látszik a lelkeken is - írja Illyés Gyula. Nem tudom mióta tudja, én körülbelül harmincéves korom óta, de soha annyira mint most" - idézte az írót Bayer Zsolt.
fidesz.hu