Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előzetes letartóztatásban Kulcsár Attila

Alig hét órával Magyarországra szállítása után 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte Kulcsár Attilát a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden. Kulcsár Attila társaival együtt különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a nyomozó hatóság - tudatta a Fővárosi Bíróság az MTI-vel.


Dátum: 2004-03-30 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:24.522095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság a döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökött, megkísérelte az eljárás megnehezítését, továbbá a jelen ügy tárgyát képező bűncselekmények egy részét az ellene folyamatban lévő büntetőeljárások, illetve felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el - áll a bíróság közleményében. Közölték: a gyanúsított és védője a letartóztatás tényét tudomásul vette, de a döntés indoklása miatt fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős.

Kulcsár Attilát, a K and H brókerházának volt befektetési tanácsadóját kedden fél 11-kor vette át a magyar rendőrség Hegyeshalomnál az osztrák hatóságoktól. A gyanúsított, aki csaknem kilenc hónapig volt fogva tartott Ausztriában, budapesti kihallgatásán nem tett vallomást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek