Elhunyt Robert Merle
Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle - jelentette be kedd este a francia író lánya. Merle műveivel nagy ismertségre és népszerűségre tett szert. A legnagyobb elismerést, a Goncourt-díjat a II. világháború idején, hadifogságban szerzett élményein alapuló Két nap az élet (1949) hozta meg neki. A regényből Henri Verneuil készített filmet, Jean-Paul Belmondo főszereplésével, 1964-ben.
Dátum: 2004-03-30 20:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:26.856836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az író számos művét magyarul is kiadták, köztük a Malevil, a Mesterségem a halál és az Állati elmék című köteteket. Merle tavaly augusztusban ünnepelte 95. születésnapját, a halál vasárnapra virradó éjjel érte Párizs környéki otthonában.
MTI - fidesz.hu