Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer József: a nemzeti és a kulturális identitás megőrzése a legfontosabb

Az Európa jövőjével foglalkozó konvent előtt álló feladatokról, valamint Magyarországnak a tanácskozás munkájára való felkészüléséről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Szájer József (Fidesz) a konvent egyik magyar tagja és Gisela Stuart, a testület elnökségének tagja folytatott csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2002-05-16 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:48.187795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József a megbeszélést követően újságíróknak elmondta: Magyarországon épp most van kibontakozóban egy intellektuális vita Európa jövőjéről.

A fideszes politikus szavai szerint a most hatalomra kerülő pártok miniszterelnök-jelöltje a napokban jelezte, hogy valamifajta "európai egyesült államokban" gondolkodik. Medgyessy Péter kedden Berlinben kifejtette: szerinte lassan el kell indulni egy európai "egyesült államok" létrehozása felé.

Szerinte ugyanakkor csak olyan Európa képes betölteni a reá váró szerepet, amelyben alapvető érték a nemzeti és a kulturális identitás megőrzése.

Kérdésre válaszolva Szájer József azt mondta, hogy a Fidesz számára nem ismert részleteiben, hogy Medgyessy Péter mire gondolt. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz azt az álláspontot képviselte a konventben és a többi, Európa jövőjével foglalkozó tanácskozáson, hogy van számos olyan kérdés, amelyet nemzeti, vagy adott esetben önkormányzati szinten kell eldönteni. Hozzátette, hogy eddig minden magyar konvent-tag a nemzetekre épülő, nemzetekből közösséggé váló Európa eszméjére épített.

A politikus tájékoztatta vendégét arról, hogy nyitott egy internetes honlapot, amelyen a konventtel kapcsolatos információkhoz lehet hozzájutni. - Magyarország aktívan, egyenrangú tagként kíván résztvenni a konvent munkájában, és erre a lehetőség megvan - mondta Szájer József.

Gisela Stuart hangsúlyozta, hogy a konventben nem különböztetik meg a tagokat aszerint, hogy tagországot vagy tagjelölt országot képviselnek. Utalt arra, hogy a tanácskozásokon alfabetikus rendben ülnek a résztvevők, a kormány, illetve a parlament által delegáltak sincsenek megkülönböztetve. A konvent tevékenységéről szólva kiemelte, hogy a júniusi ülés alatt bevonják a testület munkájába a civil szervezeteket is, amelyek az interneten keresztül kifejthetik véleményüket, és kapcsolatba léphetnek a konvent elnökségével.

Kapcsolódó elemek