Kormányülés előtt a Nemzeti Petíció: az emberek támogatják, a kormány elutasítja
Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt fideszes képviselők a szerdai kormányülés előtt megpróbálták aláíratni a kormány tagjaival a Szövetség által útjára indított Nemzeti Petíciót. Próbálkozásuk sikertelen volt, az emberek boldogulását elősegítő és a biztonságos csatlakozás célzó aláírásgyűjtő-ívet egyetlen kormánytag sem látta el kézjegyével. Az amerikai tanácsadóktól kölcsön vett, "Adóemelést nem támogatunk" mondattal utasították el a kérést.
Dátum: 2004-03-31 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:31.716410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyitrai Zsolt a Parlament folyosóján rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, azért gondolták, hogy a kormány támogatni fogja a Nemzeti Petíciót, mert a szocialisták választmányi elnöke még hétvégén is azt nyilatkozta, hogy a munka, az otthon és a biztonság, olyan fontos értékek, melyeket még ők is támogatni tudnak. Úgy tűnik, hogy ez a támogatás csak szóban van meg, amit az üresen maradt aláírásgyűjtő-ív is bizonyít - tette hozzá a képviselő.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy a mai napon a kormány ismét szembe helyezkedett az emberekkel, a biztonságos csatlakozás lehetőségével, és a saját maga által meghirdetett politikai célokkal. Érdekes, hogy Gyurcsány Ferenc, ifjúsági miniszter nem támogat egy olyan kezdeményezést, amely az otthonteremtés kedvezményeinek visszaállítására irányul; figyelemre méltó, hogy Burány Sándor, munkaügyi miniszter nem támogat egy olyan kezdeményezést, amely a magyar munkahelyek védelmét célozza; nagyon furcsa, hogy Németh Imre, agrárminiszter nem támogat egy olyan kezdeményezést, amely a magyar gazdák támogatásáról szól; az pedig végképp furcsa, hogy a miniszterelnöknek nem volt mersze eljönni úgy a kormányülésre, hogy közben szembesül a Nemzeti Petícióval - tette hozzá Szijjártó Péter.
Kérdésre válaszolva a képviselő elmondta, hogy nem igaz az az állítás, mely szerint a Nemzeti Petícióban megfogalmazott célok megvalósítása adóemeléssel járna, és növelné a költségvetés hiányát. Emlékeztetett, hogy minden egymilliárd forint, amit otthonteremtésre költött a kormány 1,1 milliárd forintot hozott vissza a költségvetésnek.
fidesz.hu