Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csaknem tízezer magyar zarándokol Mariazellbe

Több mint kétszáz magyar zarándokcsoport, csaknem tízezer magyar jelezte, hogy részt vesz a Népek zarándoklata elnevezésű, május 21-én kezdődő háromnapos eseményen, az ausztriai Mariazellben - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerdán az MTI-t.


Dátum: 2004-03-31 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:32.578166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


II. János Pál pápa egészségi okok miatt nem tud részt venni a zarándoklaton, személyi delegátusaként Angelo Sodano bíboros államtitkár képviseli - közölte Szerdahelyi Csongor sajtófőnök azután, hogy a szervező nyolc ország püspöki konferenciáinak elnökei és titkárai a szlovéniai Celjében áttekintették az esemény előkészületeit. A kedden zárult kétnapos megbeszélésen az MKPK részéről Seregély István érsek és Veres András püspök vett részt. Az ausztriai zarándoklattal ér véget a térség országai által meghirdetett Közép-európai Katolikus Találkozó egyéves programsorozata. Az eseményt Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia püspöki konferenciái közösen hirdették meg.

"A találkozó-sorozat sikerét, az érintett közép-európai népek nagy érdeklődését jelzi, hogy a tervezett 50-60 ezer helyett több mint 80 ezren jelentkeztek a zarándoklatra" - olvasható az MKPK sajtóirodájának szerdai közleményében.

A Krisztus Európa reménye címmel tavaly júniusban megkezdődött katolikus eseménysorozatot azzal a céllal hirdették meg, hogy elősegítse az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatát, az előítéletek és az idegengyűlölet legyőzését, előmozdítsa a békés egymás mellett élést, a szolidaritást és az igazságosságot. A térségbeli országok katolikus püspöki konferenciái szeretnék tudatosítani, hogy a kereszténység az európai identitás meghatározó eleme, a keresztény hit és erkölcs hozzátartozik a kontinens múltjához és jelenéhez - közölték korábban a szervezők.

Az egyéves programsorozat keretében nyolc "nemzeti vasárnapot" tartottak. E napokon a szervező országok mindegyikében ugyanazért a népért, tavaly augusztus 24-én a magyarokért mondtak imát a katolikus templomokban. A Közép-európai Katolikus Találkozó keretében Magyarországon is számos ünnepséget, konferenciát, kiállítást rendeztek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek