Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdőtisztítás Somogyban

A somogyi erdők megtisztítására szemétgyűjtési akciót hirdet szombatra a Somogy Megyei Vadászkamara és a Somogyért Egyesület - közölte a két szervezet képviselője szerdán Kaposváron.


Dátum: 2004-03-31 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:32.873053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel az Országos Vadászkamara és az Országos Vadászati Védegylet kezdeményezéséhez csatlakozunk - mondta Diviánszki János, a megyei vadászkamara titkára. Hozzátette: a vadászok körében Somogyban most először szerveznek ilyen akciót, aminek a terveik szerint a jövőben folytatása is lesz. Beszámolója szerint a Somogyban nyilvántartott 52 vadásztársaság mindegyikét felkérték a részvételre. Ha a hozzávetőleg 3000 vadász fele, harmada csatlakozik a felhívásunkhoz, már sikeresnek mondhatjuk az akciót - fűzte hozzá a vadászkamara titkára.

Deák István, a Somogyért Egyesület titkára elmondta: értesítették a megye 87 településén működő tagszervezeteiket, azt kérve, vegyenek részt az akcióban. Fontosnak tartjuk a környezet védelmét, szívesen csatlakoztunk a felhíváshoz és tesszük ezt a jövőben is - hangsúlyozta az egyesület titkára. Hozzátette: a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke levélben valamennyi település önkormányzatát kérte, hogy a lakosság tájékoztatásával, valamint az összegyűjtött szemét elszállításának megszervezésével járuljanak hozzá az akció sikeréhez.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek