Partimadarak és vércsék a Dél-Alföldön

A Dél-Alföldön megjelentek a kékvércse első példányai; a viszonylag későn érkező és egyetlen telepesen költő ragadozó fajunk nevét hímjeinek kékesszürke tollruhájáról kapta.

Dátum: 2002-05-17 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:48.788635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kókai Károly, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei helyi csoportjának titkárhelyettese elmondta: az egyedeket Csikóspusztán és a csanádalberti Montág pusztán látták.

A helyi ornitológusok mesterséges fészkelőládákkal igyekszenek e csökkenő számú, keleti elterjedésű sólyomfélét segíteni.

A kékvércse rokonaihoz hasonlóan nem épít saját fészket, hanem a varjúfélék elhagyott költőhelyeit foglalja el.

- A korábbi évtizedekben tömegesen fészkelő és ezért a vércséknek is otthont építő vetési varjú azonban fészkelőként gyakorlatilag kipusztult Csongrád megyéből, ezért van szükség emberi segítségre a madarak szaporodásához - tette hozzá Kókai Károly.

A tavasz közepe-vége a lileféle partimadarak vonulásában is fontos szerepet játszik.

Közülük a legritkábban előforduló a szegedi Fertő-tavon megfigyelt fekete-fehér tollruhájú, piros csőrű csigaforgató. Nevének megfelelően elsősorban csigákkal, kagylókkal táplálkozik.

Szintén érdekes a szorosan vett európai kontinensen nem is fészkelő fenyérfutó észlelése ugyanitt. Ez az apró, rövid csőrű madár főleg a tengerparton vonul, gyors ide-oda futkosásával hívja föl magára a figyelmet.

Ritka hazai fészkelő lileféle a kissé megtévesztően elnevezett ugartyúk, amely a többi partimadártól eltérően a száraz, kopár részeket kedveli, így a vakszik-foltokkal tarkított rövid füvű legelőket, a parlagon hagyott kopár területeket, a homokbuckás részeket és a kavicsplatókat.

Roppant rejtőzködő életmódja miatt nehéz észrevenni, ezért nagy szerencse, hogy a Csanádi puszták szélén egy parlagon álló földdarabon sikerült rálelni egy területet foglaló ugartyúk párra.

A nagy számban vonuló partimadárra jó példa a pajzsoscankó, ennek a galamb testméretű lilefélének a száma megközelíti a kétezret a szegedi Fertőn.

Tömegesen érkeznek a három szerkőfajunk (kormos-, fattyú-, fehérszárnyú-) egyedei a megye halastavaira, de a folyók felett is előfordulnak ezek a kecsesen libegő röptű, csérekkel és sirályokkal rokon madarak.

Legértékesebb e három faj közül a fehérszárnyú szerkő: Nyugat-Európában nem jellemző, hogy költene, kelet felé Magyarország az első biztos fészkelő területe.

A szerkők csapatai között felbukkan néhány fekete fejű és szárnybélésű kis sirály is. E faj testmétere nevének megfelelően alig kétharmada a közismert dankasirályénak.