Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megdöbbentő gyilkosságok Bagdadban

Öt amerikai katona vesztette életét szerdán egy pokolgépes támadás következtében, amint Bagdadtól nyugatra, al-Anbár tartományban gépkocsin utaztak - közölte egy amerikai katonai szóvivő.


Dátum: 2004-03-31 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:34.665524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Irak amerikai megszállása óta eltelt egy év során több mint négyszáz amerikai katona vesztette életét akció közben. Az iraki gerillák leggyakrabban üdítőitalos kannákba, táskákba vagy elhullott állatok bőrébe rejtett robbanóeszközökkel támadnak az amerikai és más nemzetiségű katonákra. Al-Anbár tartomány, amelyben a Szaddám Huszein volt diktátor hívei által sűrűn lakott "szunnita háromszög", azon belül Fallúdzsa és Ramadi város is fekszik, az elmúlt év során gyakran volt amerikaiak elleni támadások színhelye. Bagdadtól nyugatra, Fallúdzsában egy másik incidens során a felkelők kézifegyverekkel két gépkocsira támadtak, a járművekben utazó külföldieket megölték, a gépkocsikat rájuk gyújtották. Szemtanúk szerint legalább négy külföldi vesztette életét, egy amerikai hírtelevízió felvételén az egyik holttest mellett amerikai útlevél hevert a földön. A feldühödött tömeg a felvételek és a beszámolók tanúsága szerint megcsonkította az áldozatokat, egyesek arról szóltak, hogy a tetemeket felakasztották. A Reuters Televízió felvételein ujjongó irakiak vonszolnak végig az utcán egy összeégett holttestet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek