Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb kihallgatások a madridi merénylet ügyében

Ismét kihallgatta a spanyol rendőrség a március 11-i madridi merényletek egyik gyanúsítottját, a marokkói Augar Fuád el-Morabitot, akit kedden Juan del Olmo vizsgálóbíró szabadlábra helyezett.


Dátum: 2004-03-31 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:47:35.302059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


El-Morabit számítástechnika szakos egyetemistát, aki közös lakásban lakott a robbantássorozat elkövetésével gyanúsított egyik személlyel, Bászel Gajún szír állampolgárral, keddre virradó éjszaka engedték el bizonyítékok hiányában, öt napi őrizet után. A La Vanguardía című lap értesülései szerint a rendőrség néhány órával szabadon bocsátása után állapította meg, hogy ujjlenyomatát megtalálták a Madridtól 30 kilométerrel délnyugatra található Morata de Tajunában álló házban, amelyben a feltételezett elkövetők előkészítették a robbantásokat. Fényképe alapján a felrobbantott vonatokon utazó több személy is felismerte. Az újabb fejleményeket a nyomozáshoz közel álló források nem erősítették meg. A marokkói fiatalember 1975-ben született, három éven át a madridi műszaki egyetem hallgatója volt, majd az asztúriai Gijónban és Németországban folytatott tanulmányokat. Igazságügyi források szerint rendkívül művelt, és tökéletesen beszél spanyolul.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek