Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két nap alatt 78 halottja van a kolumbiai harcoknak

Kolumbiában két nap alatt 78-an vesztették életüket a hadsereg, a szélsőbaloldali gerillák és a hadsereg bizonyos köreivel összefonódott szélsőjobboldali félkatonai alakulatok összecsapásaiban.


Dátum: 2002-05-17 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:49.078851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hadsereg csütörtöki bejelentése szerint az áldozatok nagy többsége "illegális csoportok tagja". Hónapok óta ez a legsúlyosabb veszteség a több évtizede tartó gerillaháborúban.

A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) felkelői és a jobboldali halálbrigádok Antioquía tartományban, Campamento település környékén csaptak össze kedden. A harcok után a térségbe benyomuló hadsereg maga is megölt 12 felkelőt, s összesen 78 holttestet számolt össze. A katonák közül is elesett egy - jelentette a Reuters.

A 17 ezer tagot számláló FARC Latin-Amerika legnagyobb és legrégibb gerillahadserege. Hosszú évek óta elkeseredett háborút vív a hegyvidéki térség birtoklásáért jobboldali félkatonai alakulatokkal, amelyek emberjogi szervezetek szerint szorosan összefonódnak a reguláris hadsereg bizonyos köreivel.

A felkelésben évente mintegy 3500 ember veszti életét.

Kapcsolódó elemek