Ki hazudik a gazdáknak?
Közleményében a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozata rámutat: a Medgyessy-kormány agrárpolitikája azt jelenti, hogy mást kell mondani, mint amit tesznek. Pedig emberéletről és az országról van szó.
Dátum: 2004-03-31 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21842
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:48:40.557032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozatának Közleménye
Ki hazudik a gazdáknak?
A Medgyessy kormány Hazugságok és a tények c. háttéranyagában a Fidesz 4. pontban megfogalmazott javaslatára - amely a csatlakozás túlélése érdekében a magyar gazdák támogatásáról szól - tényként állítja, hogy az "idén minden korábbinál több, közel 300 milliárd támogatást kapnak a magyar gazdák".
A Medgyessy kormány azt állítja, hogy a 160 milliárd értékű hitelkonstrukció megkönnyíti az agráriumban dolgozók uniós csatlakozását, amelyhez azonban a magyar gazdák döntő többsége kellő fedezet hiányában nem tud hozzájutni!
Sajnáljuk, hogy ezúttal nem "soha nem látott" összegekről beszél a Medgyessy kormány, mint korábban. A 300 milliárdból mindössze ötven milliárd volt valójában az a támogatás, amely az idei agrárbüdzsében az előző évről áthúzódó, már megítélt, de akkor ki nem fizetett összeg (81 milliárd) levonása után maradt. Majd 4 milliárdot még ebből is elvont a hírhedt Medgyessy-Draskovics csomag!!!
A többi, mintegy 160 milliárd pedig azért nem látott összeg lesz az idén, mert azt, illetve annak az uniós kritériumrendszer szerint kifizetendő részét csak utófinanszírozásként fizetik ki a jövő év elején. Ám ennek is előfeltétele a kifizető ügynökségek létrejötte, melyek felállítására az elvesztegetett közel 2 év sem volt elegendő az alkalmatlan kormányzatnak.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozata furcsának találja azt is, hogy a terület alapú támogatásoknál sokkal kedvezőbb vidékfejlesztési források 100%-osan (tehát nem csupán 55%-osan) fizethető lehetőségéről - 80% EU+20% nemzeti kiegészítés - is lemaradtunk. A nemzeti vidékfejlesztési tervet Brüsszel a mai napig nem fogadta el, noha már a tizedik változatát terjesztették elő a kormány "szakértői". Távlatilag is kedvezőtlenek számunkra e programok kilátásai, mivel e támogatások "menüjéből" a most csatlakozó tizek közül Magyarország ill. a magyar kormány a legkisebb részarányt választotta!!!
Ezek után felmerül a kérdés, ki is hazudik a magyar gazdáknak.
Budapest, 2004. március 31.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Gazda Tagozatának elnöke - Faludi Sándor