Októberben felavatják Márai Sándor kassai szobrát
Reális közelségbe került, hogy a terveknek megfelelően ez év október 23-án Kassán állni fog Márai Sándor életnagyságú szobra, miután a közadakozásból létesülő emlékmű pályadíjbizottsága szerdán eldöntötte, hogy kit bíz meg a város nagy szülöttjét ábrázoló szobor megalkotásával.
Dátum: 2004-04-01 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:48:48.409423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csala Kornélia, a szervezői teendőket ellátó Kassai Magyar Közösségi Ház elnöke csütörtökön az MTI pozsonyi tudósítójának megerősítette: a bizottság valóban kiválasztotta a pályadíjas munkát, de erről egyelőre nem szívesen tennének közzé információt.
Nem lenne elegáns, ha a nemes feladattal megbízandó művész a sajtóból értesülne arról, hogy a 25 tagú szoborbizottság az ő pályamunkáját találta alkalmasnak arra, hogy a szülőváros fejet hajtson Márai Sándor műve és emberi alakja előtt - mondta.
Arra, hogy az igazi magyar világpolgárnak és a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotójának Kassán méltó emléket állítsanak, csak tavaly ősszel kezdték el gyűjteni az adományokat. A gyűjtést Szlovákiában a Márai-házként aposztrofált Kassai Magyar Közösségi Ház, Magyarországon pedig a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága szervezi. A terv fővédnökei, Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke és Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes jelentős, másfél millió forint, illetve hatszázezer korona nagyságrendű támogatást ígértek. Az egyéni adományokból eddig összegyűlt és a jelzett ígérvény alkotta összeghez még mintegy 200 ezer korona hiányzik, de mint Csala Kornélia elmondta, a szobor sorsa ezen már aligha múlhat.
Csáky Pál irodája az MTI érdeklődésére csütörtökön megerősítette: a hatszázezer korona átutalása már folyamatban van.
MTI - fidesz.hu